HEVES VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

A vármegye zsidó története

Heves vármegye az Alföld és az Északi-középhegység találkozásánál fekszik, elsősorban mezőgazdasági jellegű terület. Külső-Szolnok vármegyével 1876-ig közös közigazgatása volt. A vármegyében zsidók jelenlétéről a 15. század elejétől, majd a török hódoltság idejéből is vannak adataink. Nagyobb számban a 18. századtól, illetve a 19. század elejétől kezdtek betelepedni a megye területére, elsősorban a szomszéd megyékből. Tiszafüredről és Tiszaigarról, Tiszaburáról a szomszéd tiltott területekre, a Nagykunságba, Hevesről és környékéről a Jászságba jártak át a zsidó házalók kereskedni. Később is elsősorban kereskedelemmel, kocsmabérlettel, kisebb számban iparűzéssel foglalkoztak. A vármegyébe a jelentőségüket felismerő földbirtokosok telepítették le őket. Lélekszámuk fokozatosan nőtt, a legnagyobb 1880-ban volt (10 928; 5,2 százalék). Ettől kezdve a vármegye korlátozott fejlődése folytán lélekszámuk folyamatosan csökkent, nagyobb arányban 1920 után. Ennek ellenére a vármegye modernizációjában arányszámuknál jóval nagyobb számban és jelentőséggel vettek részt; a pénzintézetek, az elsősorban mezőgazdaságra épülő iparvállalatok létesítésében, a mezőgazdaság átalakításában, a közegészségügyi hálózat, a polgári keretek, a sajtó, a civil szervezetek, a kultúra intézményeinek megteremtésében egyaránt. A vármegye legnagyobb adófizetőinek 1907-ben mintegy harmada, a két világháború között pedig negyede volt zsidó. Az értelmiségiek –            orvosok, ügyvédek, újságírók – között arányuk 40-50 százalékos volt.

Az első világháborút követő forradalmak idején – 1918 októberétől kezdve, a Tanácsköztársaság idején keresztül 1920 elejéig – a vármegye zsidó közösségét számos incidens érte. A numerus clausus különösen a szegény családok gyermekeit sújtotta. A konszolidáció elsorvasztani látszott az antiszemita mozgalmat a vármegyében, de azt a gazdasági válság, a nemzetközi és az országos politika történései újból felerősítették.

Az 1939. évi országos választásokon a nyilas párt Egerben, Heves megye székhelyén a szavazatok 36 százalékát szerezte meg. Megyei listájukon többek között a gyöngyösi Kerekes Bélát választották meg. A kormányzó párt, a Magyar Élet Pártja (MÉP) színeiben Gyöngyös képviseletében vitéz Taby Árpád alezredes, Szálasi Ferenc volt iskolatársa került be a nemzetgyűlésbe, aki programjában sarkalatos pontként szerepeltette „a zsidók szellemi és gazdasági túlzott befolyásának teljes megszüntetését”. Taby 1946-ban a nyilaskeresztes párt tagjairól a következő véleményt nyilvánította: „a Heves megyei községekben a Nyilas Párt vezetői mind megbízhatatlan, mondhatni rovott múltú egyének voltak”.

A hátrányos megkülönböztetés elleni egyik menekülési útnak látszott a zsidó vallás elhagyása, a kikeresztelkedés, illetve a vegyes házasság. Különösen a harmincas években nőtt meg a vallást változtatók száma. Sajnos a faji alapon végzett megkülönböztetés kivédésében ez sem segített, őket ugyanúgy számon tartották: 1941-ben Heves megyében a népszámlálás alkalmából 168 kitért zsidót írtak össze, 118 katolikus, 33 református, 12 evangélikus és 2 egyéb keresztény felekezetűt. A Heves Megyei Levéltár kevés megmaradt zsidó tárgyú anyagai között szerepel Verpelétről egy levelezőkönyv, amelyet a zsidótörvények után szükségessé vált, az ősöknek Magyarországon való letelepedéséről szóló kiadott igazolásokról vezettek. Az igazolásokat –        születési, házassági anyakönyvi kivonatokat – 1944-ig folyamatosan adtak ki.

A zsidótörvények megjelenése után a vármegyében sorozatosan végrehajtották a zsidóság gazdasági és társadalmi ellehetetlenítésére vonatkozó törvények rendelkezéseit, noha azok a háborús gazdaság és a társadalom működését alaposan megnehezítették. Heves megye hivatalos lapja által 1939-ben a megye legtöbb adót fizetőiről közölt, korábban számos zsidó személyt tartalmazó megyei virilis listán már csak Fischer Lajos egri ügyvéd neve szerepelt, mivel ő magas első világháborús kitüntetései miatt akkor még a zsidótörvények szabályai alól kivételt képezett.

A zsidó tulajdonú földbirtokokat kisajátították. A nagyobb cégek megpróbálták keresztényekkel feltölteni a vezetőséget, az igazgató tanácsokat, mivel az a vállalat nem számított zsidó tulajdonúnak, amelynek vezetőségében legalább 51 százalékban keresztény tagok vettek részt. Az 1942. XV. tc. alapján 100 holdnál nagyobb földterület, illetve 20 holdnál nagyobb szőlőbirtok nem lehetett zsidó tulajdonban. Az Országos Földhitelintézet többek között 2233 hold zsidó tulajdonú termőföldre és szőlő-re kötött haszonbérleti szerződést, többnyire kisbirtokokra osztva fel azokat.

1941 nyarán, Magyarország háborúba való belépése után a megye területéről a forradalmakban részt vett, megbízhatatlannak ítélt személyeket – köztük főképpen zsidókat – Kistarcsára internálták. Egerből többek között elvitték Heller József ügyvédet, aki akkor 57 éves volt, azzal az indokkal, hogy ellenséges propagandát folytat, cionista és szabadkőműves.

A munkaszolgálat 1940-től volt a zsidók megalázásának újabb módja. A frontra hurcoltak közül igen sokan nem tértek vissza. A Te vagy a tanú című, 1947-ben megjelent kötetben 204 Heves vármegyei volt munkaszolgálatos számolt be hányattatásairól és elhurcolt családja mártíromságáról. A vármegyében a háború után a megyei köztisztviselőkön és a nyilas párt tagjain kívül a népbíróság jó néhány keretlegényt, illetve századparancsnokot is felelősségre vont, többek között Besenyei Lajost, aki a 107/5. század szolgálatvezetője volt, és a munkaszolgálatosokkal kegyetlenkedett, Bokk Jenőt, a 107/307. század parancsnokát, Szilvási Lajost, aki a 107/4. század munkaszolgálatosaival a Donnál bánt kegyetlenül, Rupp Jenő karpaszományos tizedest, aki a 107/321. msz. keretlegényeként bottal verte a többnyire Gyöngyösről származó „muszosokat”. Válogatott kínzásaiért ez utóbbit 6 év kényszermunkára ítélték.

A zsidótörvények megjelenése után a zsidó képviselőket, viriliseket a helyi képviselőtestületekből fokozatosan eltávolították. 1940-ben Csány község határozata alapján Öszterreicher Kornél földbirtokos, Pásztón pedig Wohl Sándor földbirtokos virilis tagságát szüntették meg. 1942 elején a helyi képviselőtestületekből az utolsó zsidó képviselőt is eltávolították. A zsidó kereskedőket eltiltották a vásárokon és a piacokon való árulástól. Az 1942 júliusában kiadott alispáni rendelet értelmében zsidók reggel kilenc óráig a vármegye területén élelmiszert sem üzletben, sem boltban nem vásárolhattak, ami a háborús ellátási nehézségek miatt külön büntetésnek számított. 1942. július 1-jétől zsidó nem lehetett bornagykereskedő: felszerelési tárgyaikat, hordóikat kötelesek voltak átadni, vagy zár alatt tartani. Mivel a monokultúrás Gyöngyös elsősorban a bortermelésből élt, és a háború miatt amúgy is értékesítési nehézségeik voltak, 1942 elején a település előkelő birtokosai és tehetős szőlőgazdái beadványban kérték a pénzügyminisztériumot Héber Jenő és Héber József borügynökökkel kapcsolatban kivételes bánásmódra. A beadványra választ nem kaptak.

1942. szeptember 7-én a pásztói községházán elárverezték hét helyi zsidó lakos rádiókészülékét, az „érdekeltek kérelmére”. Megalakult az országos Zsidókutató Intézet gyöngyösi csoportja, a helyi értelmiség egy részének bevonásával.

A zsidó férfiak munkaszolgálatra történő behívása a kereskedelemben, a kisiparban vagy az egészségügyi ellátásban ellátási nehézségeket okozott. Heves megye alispánja 1943-ban jelentésében azt írta, hogy a vármegye területén Sirok, Nagybátony, Detk, Egerszalók, Adács és Verpelét községekben működik munkaszolgálatos orvos, nyolc hatósági orvosi állás pedig betöltetlen. A gyöngyösi kórházban három zsidó munkaszolgálatos orvos dolgozott. A vármegye területén gyógyszerészhiány lépett fel, kilenc gyógyszerész volt munkaszolgálatos.

1941-ben a vármegye lakossága 325 421 főből állott, közülük az izraeliták lélekszáma 7053 volt, ami a népesség 2,2 százalékát tette ki. Legtöbben a két nagyvárosban, Gyöngyösön (2071; 24 086) és Egerben (1787; 32 482), a megyeszékhelyen éltek, jelentősebb számban pedig a kisvárosokban, Hatvanban, Hevesen, Pásztón és Tiszafüreden.

A vármegye hat járásra oszlott, s ezekben a közigazgatási egységekben 1941-ben izraeliták az alábbi településeken éltek (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma, az 1941. évi népszámlálási adatok szerint):

  • Egri járás (487; 52 004),
  • Gyöngyösi járás (168; 50 366),
  • Hatvani járás (1163; 52 180),
  • Hevesi járás (469; 44 953),
  • Pétervásárai járás (207; 34 969) és
  • Tiszafüredi járás (701; 34 381).

Közvetlenül 1944. március 19e után a vármegyében is megjelent a Gestapo, s a hatvani Grassalkovich kastélyban rendezte be főhadiszállását. Április elején a vármegye településein a tekintélyesebb, gazdagabb zsidó férfiakat összeszedték, és még a gettókba való összegyűjtés előtt internálták őket.

1944. április 29-én a tizenhét esztendeje hivatalban lévő főispán, Hedry Lőrinc felmentését kérte, május 20-án hagyta el hivatalát, utódját, Horváth Árpádot, aki korábban Gömör-Kishont vármegye alispáni tisztét töltötte be, június 5-én iktatták be tisztébe ünnepélyesen, Imrédy Béla közgazdaságügyi miniszter jelenlétében. Így a zsidókkal kapcsolatos intézkedések megtétele a vármegyében elsősorban az alispánra, Szabó Gyulára és Sziberth vármegyei aljegyzőre hárult. A belügyminisztériumban a gettók felállításáról tartott értekezleten Hedry Lőrinc főispán, Szabó Gyula alispán, Görgényi László gyöngyösi és Zsákay József egri rendőrkapitány vett részt, majd a vármegyeházán tartott értekezleten az alispán, Eger és Gyöngyös polgármestere, Heves és Tiszafüred nagyközségek főjegyzői, a rendőrkapitányok, a csendőrség vezetői és a főszolgabírók vettek részt. Itt jelölték ki a gettók végleges helyét.

Az Eger című újságban 1944. május 5-én jelent meg az alispán rendelete a zsidóknak gettóba való költöztetéséről és a zsidó tanácsok megalakításáról. Ezáltal elrendelték a lakásokban lévő ingóságok leltározását is. A zsidóknak gettókba való költöztetése a vármegyében 6601 személyt érintett: Eger városában 1620, Gyöngyös városában 1824, az Egri járásban 352, a Gyöngyösi járásban 174, a Hatvani járásban 1121, a Hevesi járásban 625, a Pétervásári járásban 184, a Tiszafüredi járásban pedig 701 személyt. A helyi hatóságokkal egyetértésben az alispán a gettó területét Eger és Gyöngyös megyei városokban, továbbá Hatvan és Tiszafüred községekben, illetve a megye többi községeiből (köztük Hevesről) a Szúcs községhez tartozó Bagólyuk nevű, ez ideig részben lakott bányaterületen jelölte ki.

A táborok feletti felügyeletet eleinte a köz-igazgatási hatóságok gyakorolták, majd tőlük a magyar királyi tábori csendőrség vette át. 1944. május 25-én Budapestre, a belügyminisztériumba, megbeszélésre berendelték a rendőrség és a csendőrség vezetőit. Baky László és Endre László államtitkárok jelenlétében csendőrtörzstisztek előadták, hogy Magyarországról valamennyi zsidót elszállítanak. Első lépésként a gettókból táborokba tömörítik a zsidóságot, s ezt a csendőrségnek kell elvégeznie. A táborhelyeket is – közöttük Egert is – kijelölték, de a vármegye alispánja ezt megváltoztatta, és Kerecsendet, illetve a kerecsendi téglagyárat jelölte ki az egyik megyei gyűjtőtábor helyének. A belügyminisztériumi megbeszélésen Adolf Eichmann is részt vett. Ezen a tanácskozáson dőlt el, hogy a III. zsidótlanítási zóna gettósított lakosságát június 16-ig kell Kassán át Auschwitzba deportálni. Heves vármegye az északmagyarországi III. zónában feküdt. A zsidókkal kapcsolatos kérdések elbírálására Hatvanban működött egy – a belügyminisztériumból kiküldött – úgynevezett tanácsadó szerv, amely németekből állt, s amelynek döntése a vonatkozó rendeletek értelmezése és végrehajtása tekintetében irányadó volt. A tanácsadó szerv munkájában Zöldy Márton és Ferenczi László csendőr alezredes is részt vett. A közigazgatás vezetői az elsőfokú rendőrhatóságok képviselőivel a vármegyeházán rendszeresen tartottak eligazító megbeszéléseket.

A bagólyuki, az egri és a tiszafüredi gettók lakóit Kerecsendre, a téglagyárba szállították, majd a maklári vasútállomáson vagonírozták be őket. A vármegye többi zsidó lakóját a hatvani és a gyöngyösi táborhelyekről adta át a csendőrség a német parancsnokságnak.

A bagólyuki és a kerecsendi tábor vezetője a szélsőséges nézeteiről hírhedt Polgáry Pál, az Egri járás főszolgabírója volt. Ő volt az egyik megszervezője és vezetője a vármegyei KABSZ-nak, a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetségnek, amely a végső kitartást tűzte céljául. A tiszafü-redi gettó lakóinak a kerecsendi táborba szállítását, majd a kerecsendi tábort is ő felügyelte.

Czapik Gyula egri érsek Sztójay Döme miniszterelnöknél tiltakozott a zsidóság elhurcolása ellen, eredmény nélkül. Az érsek az egri érseki palotában 40 nagyváradi zsidót bújtatott. Horváth Kálmán honvédszázados a III. csendőrkerület gettóit, így a Heves vármegyeieket is végigjárva több ezer korhatáron kívüli férfit sorozott be munkaszolgálatosnak, így biztosítva nagyobb esélyt számukra a túlélésre.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 536-563, Szegő Ágnes

Bejelentkező űrlap

>> Címlap Zsidó Múlt A vármegye zsidó története