HEVES VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

HATVAN

A község a 19. század második felétől vasúti csomópontként, majd a megye legnagyobb ipari központjaként vált jelentőssé. Az első adat zsidók jelenlétéről az 1798-as adóösszeírásból származik, 1835-ben a településen csupán Jakob Klein haszonbérlő háromtagú családja élt. A Chevra Kadisa 1863-ban alakult. Hatvan sokáig a gyöngyösi hitközséghez tartozott, és csak 1885-ben lett önálló, egyedüli kongresszusi hitközségként a megyében. A hitközség első elöljárói Lippe Vilmos, Lippe Mór és Öszterreicher Károly voltak. 1910-ben élt itt a legtöbb zsidó, 867 fő. Deutsch Ignác, a báró Hatvany-Deutsch család alapítója 1867-ben vásárolta meg a volt hatvani Grassalkovich birtokot. 1889-től építették ki ipari komplexumukat, Európa egyik legnagyobb cukorgyárát, gőzmalmot, javítóműhelyt, paradicsomsűrítő üzemet, azbesztüzemet, kenyérgyárat. A báró Hatvany-Deutsch családnak volt a legnagyobb szerepe a vármegye, illetve Hatvan iparának és mezőgazdaságának fejlesztésében és a helyi hitközség fejlődésében.

A zsinagóga és a hitközség többi épülete 1878-ban a Hatvany-Deutsch család telkén épült fel, Hatvan városa az építkezést 200 forinttal támogatta. 1890-ben megalakult a nőegylet, új temetőjüket 1903-ban nyitották, a zsinagógát pedig 1908-ban bővítették. A talmud-tórát 1929-ben 37 gyermek látogatta. A hitközségnek rituális fürdője és segélyező egyletei is voltak. Szegényház kialakítása céljából 1940-ben házat vásároltak. Az első rabbi 1886-tól Fürth Ferenc volt, majd 1896-tól 1944-ig Adler Vilmos töltötte be a rabbi-tisztséget. Jelentős szerepe volt még a Lippe és a Blumenthal családnak, Blumenthal Béla bankigazgató évtizedekig volt a hitközség vezetője.

Az első világháború harcaiban 14 zsidó halt hősi halált. A fehérterror idején a zsidók sokat szenvedtek, Hajdú Aladár kereskedőt megölték. Hatvanban cionista klub működött, amelyet az a Fodor Lajos vezetett, aki 1938-ban A magyar zsidóság új útja című könyvet írta. Fodor Lajos a holokauszt idején munkatáborban vesztette életét.

A helyi zsidók főleg kereskedelemmel foglalkoztak: 1929-ben 65 kiskereskedőt, 44 magántisztviselőt, 22 kisiparost, 9 ügyvédet, 7 orvost, 6 köztisztviselőt, 5 nagykereskedőt, 4 gazdálkodót, 3 mérnököt, egy írót és egy tanítót találhattunk köztük.

A fiatal férfiakat 1940-ben behívták munkaszolgálatra. Az egyik legnagyobb munkaszolgálatos tábor Gombospusztán, a Hatvanybirtokon létesült. A legtöbb fiatalt 1942-ben innen a keleti frontra irányították. 1941-ben a zsidóknak le kellett adniuk rádiókészülékeiket – állítólag biztonsági okokból.

A németek már 1944. március 19-én megjelentek Hatvanban, s a Grassalkovich kastélyban szállásolták el őket. A helyi zsidó üzletek bezárásáról szóló rendeletet Hatvan elöljárósága a hivatalos lap megérkezése után azonnal foganatosította. A községi végrehajtók különböző irányokba haladva sorra vették a zsidó üzleteket, és azokat az előírásoknak megfelelően lepecsételték. A posta 38 távbeszélő állomást szüntetett meg.

Április 3-án őrizetbe vettek több baloldali múltja miatt „államvédelmi szempontból megbízhatatlan” személyt és négy hatvani zsidót is, közöttük Fodor Lajost, Reich Józsefet, majd internálták őket. Sárga csillag nem viselése miatti ítéletek: a hatvani rendőrkapitány Frommer Manó szabómestert és Jáger Jenőt 10 nap elzárásra, Erdős Sándor magántisztviselőt 250 pengő pénzbüntetésre ítélte; mindhármukat internálták. Május 7-én a hatvani rendőrség elkobozta a szolnoki Kappel Károlyné tulajdonában lévő, Varsányi Lajos és felesége által jogellenesen el-rejtett arany- és ezüsttárgyakat, 5001000 pengő pénzbüntetést szabott ki rájuk, majd valamennyiüket internálták. Hatvan két főutcája évtizedek óta a város életében igen jelentős szerepet betöltő báró Hatvany Sándorról és Józsefről volt elnevezve. Ezen utcák nevét május 19-én a helyi képviselőtestületi ülésen Horvát Mihály, illetve Tabán utcára változtatta.

A zsidóság gettóba szállítását 1944. május 5-én rendelték el. Hatvanban először két gettót állítottak fel. Az elsőként felállított gettó két szempontból is különbözött a hagyományostól. Egyrészt átmeneti jelleggel hozták létre, másrészt nem volt egységes, zárt terület, hanem több, egymástól távoli részből tevődött össze. A palagyár a mai vásártérrel szemben fekvő gépkocsiparkoló helyén állott a Csányi úton, a Kismajor, a mai Balassi utcában, a vasúti átjáró szomszédságában. A Zalesky út ma a Hatvany Irén utca. A gettó fő területét az úgynevezett Lili-telep képezte, amelyet Hatvany Lili bárónőről neveztek el. Itt számos olyan ház állt, amelyet Hatvanyék építtettek. A telep a Madách, a Csaba és a Zalesky utca nagy részét foglalta magában, de kiterjedt a Hatvanas utcára és a mai Köztársaság utcára is, egészen a Vágóhídig, illetve néhány középületre, így a Kaszinóra (régebben Sörház) a Kossuth téren, továbbá Újhatvanban a MÁV dalkör otthonára és a mai 2. számú iskolára is, ahova szintén telepítettek zsidókat.

Hatvanba hurcolták a Hatvani járás községeinek zsidóságát a következő helységekből (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma, az 1941. évi népszámlálás szerint):

  • *Apc (120; 2978),
  • *Csány (31; 3986),
  • *Ecséd (20; 4350),
  • *Hasznos (10; 3413),
  • *Hatvan (541; 16 020),
  • *Hort (17; 4452),
  • Maconka (5; 718),
  • Nagybátony (18; 2977),
  • *Pásztó (361; 6574),
  • Rózsaszentmárton (29; 2219),
  • *Szurdokpüspöki (5; 2290) és
  • Tar (6; 2203).

Az elzárt terület nem zsidó lakosságát felszólították, hogy költözzenek el, ürítsék ki a telepet. A felhívásnak egyesek szó nélkül eleget tettek, mások a zsidókat szidták, mert miattuk zaklatják őket, de voltak, akik egyszerűen bent maradtak a házukban, a gettó területén. A deportáltak igen szűkösen tudtak csak elhelyezkedni, volt úgy, hogy csak 3-4 családnak jutott egy szoba. Ennek ellenére itt viszonylag kedvező volt a helyzet, mert családonként főzhettek a hazulról hozott élelmiszerekből, hozzájutottak vízhez, tisztálkodhattak. 12 nap elteltével a gettó lakóit átvitték a hatvani cukorgyárba, ahova fejenként mindössze 30 kg-os csomagot vihettek.

A cukorgyár területén állt néhány üres fabarakk, amelynek földpadlózata volt. Ezekben semmilyen berendezés nem volt, még szalma sem volt leterítve, ám mégis ez volt a szállás. Minden barakk élére felelőst állítottak. A tábor felelősének Sebők Jenőt nevezték ki, a hatvani újság szerkesztőjét. A tábor parancsnoka a hírhedt Zöldy Márton csendőrtiszt volt. Az ő parancsára Koltai Artúr horti jegyző összeíratta a tábor lakóit, miután behozták a gettóba a gyöngyösi, az aszódi és a gödöllői zsidókat is. Ekkor hozták be a gyöngyösi tébolyda csontig soványodott ápoltjait is.

Sebők Jenő egyszer táborfelelősi minőségben jelentést adott le az SS tisztnek. Az a jelentéstétel után minden érthető ok nélkül belökte az öregembert háttal egy másfél méter mély gödörbe. Ezután az egyik Deák nevű pásztói deportált lett a táborfelelős. A pásztói papot az egyik SS katona úgy megverte, hogy az egyház szolgájának eltört a karja. Domány Ernő cukorgyári mérnököt egy másik SS katona veréssel arra kényszerítette, hogy a gyári munkások szeme láttára kezében két téglával négykézláb másszon fel a kazánokból kihúzott tüzes salakdombra. Domány Ernő olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy megkínzása után a barakkban felvágta az ereit.

Néhány férfit kivittek a gettóból Nagygombosra, munkaszolgálatra. Az őrök azonban annyira ütlegelték őket, hogy néhány nap múlva visszakérték magukat a gyári gettóba. A cukorgyári tartózkodás egyik napján Zöldy Márton parancsot adott az ékszerek, órák és egyéb értéktárgyak összegyűjtésére. Barakkonként 22 deportáltnak kellett összegyűjtenie ezeket egy pokrócra. A gettólakók két hetet töltöttek a cukorgyári táborban. Az első csoport június 12-én szállt vonatra. Éppen folyt a bevagonírozás, amikor Hatvanon jászberényi munkaszolgálatosokat szállító szerelvény haladt át Budapest felé. Zöldy Márton csendőrparancsnok megállíttatta a szerelvényt, a munkaszolgálatosoknak le kellett ugrálniuk a vagonokból, és fel kellett szállniuk a deportálandók közé. Ezután lezárták és lepecsételték a vagonokat, majd a szerelvényt elindították – ezúttal Auschwitz felé. Egy-egy zárt tehervagonba 70-80 személyt zsúfoltak össze. A szállítmányt Füzesabonyon keresztül irányították Kassa felé.

A deportált 453 főből mindössze 56 tért vissza. A településen 1949-ben 50 személy élt, amikor a hitközség elnöke Gáspár Béla volt.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 536-563, Szegő Ágnes

Bejelentkező űrlap

>> Címlap Elveszett Közösségek Hatvani járás HATVAN