HEVES VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Pásztó

Az első adat zsidók jelenlétéről ezen a településen 1404-baól való, elsőként a megyéből. A török hódoltság alatt is vannak adataink zsidó kereskedők jelenlétéről. 1723-ban hárman, 1835-ben már 304-en éltek a településen; egy boltos, 32 házaló, 10 iparos, 12 haszonbérlő és hat koldus családfő. A hitközséget és a Chevra Kadisát a 19. század elején alapították, akkor építették a zsinagógát is. 1848 tavaszán 19-en jelentkeztek a nemzetőrségbe, ahová a megyében elsőként be is vették őket. Az elemi iskoláról 1862-ból van az első adat, a 20. században már nem működött.

1880-ban 596, elsősorban kereskedéssel foglalkozó zsidó élt a településen. Az ortodox hitközség első ismert elöljárója Ulmer Lipót volt. A 19. században nagyobb szerepe a Keszler, az Ulmer, a Braun és a Wohl családnak volt, a 20. században pedig a Wohl és a Braun családnak volt itt nagyobb birtoka. Ismert rabbik: Lévi Dániel (1835), Büchler Dávid (1847–1907), Deutsch Jenő (1924) és Müller Sándor (1936). A hitközség anyakönyvi kerületéhez Tar, Hasznos és Szurdokpüspöki tartozott. Az első világháborúban 40-en vettek részt, közülük 14-en elestek. A településen 1929-ben 130 zsidó család élt.

Az 1944. áprilisi közösségi lélekszám 362 fő volt. Akkor a hitközség elnöke Himler Mór kékfestő és kereskedő, a rabbi Müller Sámuel volt.

A németek bevonulása után Csohány Kálmán asztalos a fiával egyik éjszaka végigjárta a várost. Zsidóellenes jelszavakat írtak fel a közterületeken – „Meg fogtok dögleni!” és ehhez hasonlókat. Amikor megtudta, hogy bejöttek a németek, Kessler Hajnalka öngyilkos lett, az udvarán lévő nyitott kútba ugrott. Búcsúlevelében azt írta, nem akarja megvárni, amíg a németek megölik.

Bizottság járta a zsidók házait, s kérte őket, sorolják fel, milyen ékszereik vannak, és adják át az aranyat. Volt köztük falubeli is, azok tudták, hogy kik a jobb módú emberek, és kihez érdemes elmenni. Pásztón a nyilasok együtt jártak a csendőrökkel. Az SS katonák is tevékenyen részt vettek a zsidóüldözésben. Május 16-án például ők kísérték ki a zsidókat a vasúthoz.

Húszkilós csomagot és élelmiszert lehetett vinni. A vagonba történő beszállást a nyilasok vezényelték, akik durvák, gorombák voltak. Kérkedtek: meg akarták mutatni a németeknek, hogy a feladatot ők is meg tudják oldani. Amikor már mindenki bent volt a vagonban, Csohány Kálmán, a nyilasvezér rájuk verte az ajtót, és azt mondta: „Soha többet ne lássalak benneteket!”

A Pásztói és a Hatvani járás zsidó lakóit Hatvanban, a kismajorban szállásolták el. A csendőrök újra elmagyarázták, hogy akinél pénz, ékszer vagy más értéktárgy van, adja át, mert azokat senki nem viheti magával. Néhány nap múlva a zsidókat átvitték a cukorgyárba, és ott újra elmondták, hogy akinél találnak aranyat vagy ékszert, azt nagyon megbüntetik. Jungreisz Lajosnak a fekhelyén találtak kevés elrejtett pénzt. Kivitték az udvarra, lehúzták a cipőjét, és a talpát gumibottal rettenetesen megverték. A kínzások során a rabbi karját eltörték. Csupán mintegy 30-40-en jöttek vissza.

1949-ben az ortodox hitközség 71 főt számlált, elnöke Grünfeld Béla volt.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 536-563, Szegő Ágnes

Bejelentkező űrlap

>> Címlap Elveszett Közösségek Hatvani járás Pásztó