HEVES VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

EGER

Heves vármegye székhelye, amelynek a késő középkorban elsősorban kereskedelmi jellege volt, majd a 19. századtól kezdve inkább érseki központként, illetve iskolavárosként volt jelentős. Már a 15. századból vannak adatok zsidók jelenlétéről a városban. 1569-ben a törökök elfoglalták Eger várát, s ez lett egyik közigazgatási központjuk. A 122 éves hódoltság alatt a városba sok zsidó költözött. Török alattvalókká lettek, és jó kapcsolatokat ápoltak a törökökkel. 1569-ben egy Mahmud pasa nevű zsidó parancsnok félelmet keltett a város keresztényei körében. Katonái betörtek a házakba, romboltak, nőket és gyerekeket raboltak el.

A törökök 1687-ben elhagyták Egert, s a török alattvalók is visszatértek Törökországba. A városban zsidó nem maradt. Ezt követően zsidók Egerben nem is telepedhettek le: egyik 1695-ös oklevél szerint, amelyet Fenessy György bíboros adott ki, Egerben reformátusok és zsidók nem lakhattak, így a nagyobb arányú betelepülés csak 1840-től indulhatott meg. Az 1840-ben betelepülő első zsidó a sályi Schwarcz István nagykereskedő volt, aki az 1850-es években a vármegye első gőzmalmát építtette. Az akkor betelepedők között volt Bródy Jakab, Bródy Sándor író édesapja is. A Chevra Kadisa 1843-tól működött, az első zsinagóga 1851-ben, klasszicista stílusban épült. 1844-ben már 306 zsidó, zömében kereskedők és haszonbérlők éltek Egerben.

1846-ban Weisz Józsefet választották meg rabbinak, aki a hitközséget harminchárom éven át nagy odaadással vezette. A rabbi minden reformot és újítást hevesen elutasított, a szabadságharc idején tevékenyen támogatta Kossuth Lajost, s emiatt a szabadságharc leverése után bujkálnia kellett: az egri püspök egyik kolostorában bújtatta el. Végül elfogták, és Bécsbe vitték, ahonnan csak hosszú vizsgálat után engedték szabadon. Weiss rabbi unokája volt Stefan Wize, az Egyesült Államok cionista mozgalmának a vezetője. 1868-ban a közösség a status quo ante szervezeti formát választotta, majd 1877-ben, Weiss rabbi vezetésével kisebb csoport megalakította az ortodox hitközséget.

Az ortodox hitközség élén 1879-től a híres Ketav Szófer fia, Schreiber Simon rabbi állt, aki a Chátám Szófer több művét publikálta, és a jesivát olyan mértékben felvirágoztatta, hogy Egerbe a szomszédos országokból is érkeztek hallgatók. 94 éves korában deportálták, és családjával együtt a holokauszt áldozata lett.

A status quo hitközségnek volt nőegylete (1864-től) és több segélyező egylete (Maszkil el Dal stb.) is. 1891-ben a Chevra Kadisa fél évszázados fennállását ünnepelte, és ennek emlékére kórházat és szeretetotthont alapított. 1885-ben a status quo hitközséghez csatlakoztak a környező települések (Besenyő, Deménd, Dormánd, Felnémet, Felsőtárkány, Füzesabony, Kerecsend, Maklár, Mezőtárkány, Nagytálya, Szalók, Szarvaskő) kis hitközségei is. 1855-ben népiskolát állítottak fel. Az iskolában, amelyben a három tanító 82 tanulót oktatott, az oktatási nyelv a magyar volt. Emiatt az iskolát az osztrák hatóságok nem nézték jó szemmel. 1863-ban új iskola épült.

1904-ben Schweiger Lázár lett az egri status quo hitközség rabbija. Neves néprajzkutató hírében állt. 1913-ban Baumhorn Lipót tervei alapján felépült az új status quo zsinagóga, amelyik a város legszebb és legnagyobb épületei közé tartozott. Az emelvény a terem közepére került.

A legtöbb zsidó 1910-ben élt Egerben, 2674 személy, ami a népesség 9,5 százalékát jelentette. Az első világháború után a közösség lélekszáma lassan csökkent. A helyi zsidóságnak igen nagy szerepe volt a város gazdaságában, kereskedelmében és közéletében egyaránt, közülük is a legnagyobb a SchwarczAlföldi, a Kánitz, Polatsik, Fischer és a Heller családnak volt a város zsidó közéletében. Bródy Sándoron kívül itt töltötte gyermekkorát Reményi Ede, a neves hegedűművész is.

Az első világháború harcaiban 45, a budaörsi csatában (1921) egy egri zsidó halt hősi halált. Az első világháború után a status quo ante zsinagóga falán emléktáblát helyeztek el az el-esett zsidó hősök nevével. Az emléktábla avatása nagy ünnepség keretében zajlott, ahová a hatóságok és az egyházak is elküldték képviselőiket. Az ünnepség azt a célt is szolgálta, hogy megmutassa a zsidóság áldozatkészségét, amelyet abban az időben a hatalom erősen kétségbe vont.

Az egyházak rokonszenveztek az egri zsidókkal, ezért a fehérterror idején tettlegességre nem került sor. Ennek ellenére a zsidók és a keresztények viszonya már nem volt a régi. Eger a katolicizmus egyik központjaként működött, aminek köszönhetően a helybéli zsidóság szegregációja nagyobb volt, mint másutt a megyében. Itt is nagy volt a mobilitás – sokan költöztek ide, miközben sokan el is költöztek innen –, az 1930-as népszámlálás adatai szerint a városban élő zsidóknak csupán mintegy 40 százaléka volt egri születésű. 1925-ben a régi status quo zsinagógát kultúrházzá alakították. 1929-ben az egri zsidók között 80 kiskereskedőt, 60 kisiparost (akik közül némelyek nagy műhelyt vezettek), 25 gazdálkodót, 24 magántisztviselőt, 18 ügyvédet, 17 orvost, 7 tanítót, 5 vállalkozót, 5 mérnököt, 3 jómódú nagykereskedőt, 3 nagy-iparost, 2 köztisztviselőt, egy munkást és 10 meghatározatlan foglalkozásút találunk.

A cionista mozgalom a város zsidói között már az első világháború után teret nyert. 1929 februárjában megnyílt a Pro Palesztina Szövetség egri irodája, és ugyanebben az évben irodát nyitott a Betar is. A Cionista Szövetség egri irodáját 1932-ben nyitották meg. Utóbbi nemsokára 150 tagot toborzott, és ezzel az ország legnagyobb fiókszövetsége lett. 1934-ben tartották a status quo ante hitközség választásait, és ezen a cionisták a szavazatok 40 százalékát nyerték el. 1932-ben Róth Emil lett a rabbi, aki cionista szellemben tanította az ifjúságot, és nyári táborokat is szervezett.

1941 júliusában az országban összeszedték a nem magyar állampolgársággal rendelkező zsidókat, átadták őket a németeknek, akik nagy részüket KamenyecPodolszkijban kivégezték. Egerből egy Lőwenberg nevű szabót és családját, összesen öt főt vittek el. Lőwenbergék évtizedek óta Egerben éltek, de a magyar állampolgárságot nem tudták megszerezni. Sikerült Tiszabábonynál visszaszökniük az országba, de ott elfogták és visszavitték, majd kivégezték őket.

A zsidóság gazdasági kiszorítására alakult Baross Szövetség éves budapesti közgyűléséről az Eger című újság 1942. április 2-án tudósított. A közgyűlésen részt vett a szövetség egri csoportja is, Petró Kálmán országgyűlési képviselő vezetésével. A szövetség legfőbb céljai között említették a „zsidójogok megnyirbálását, zsidó cégek külön táblával való megjelölését, a zsidók a régi nevüket használják”. 1943. február 8-án az újság az egri csoport saját közgyűléséről írt. A gyűlést Frindt Jenő apát kanonok nyitotta meg. Kiss György textil nagykereskedő, a szövetség titkára felszólalásában kijelölte a célt: „a Baross Szövetség munkája nem egyéb, mint ellenforradalom a zsidó nagytőke és befolyás megtörésére”.

1944. március végén bevonták a zsidóktól a telefonokat; a 630 telefonállomásból 87, azaz 14 százaléknyi volt zsidó tulajdonban. A hitközség elnökét, Fischer Lajost és alelnökét, több kereskedőt és értelmiségit 1944. április 4-én a budapesti toloncházba internálták. Április 5-én jelent meg az egri rendőrkapitány felhívása a rádiókészülékek 48 órán belüli beszolgáltatási kötelezettségéről. A status quo ante hitközség lélekszáma 1944. április végén 748 fő volt; elnöke Polátsik Jenő nagykereskedő, rabbiként Rácz Zoltán szolgált. Április végén 116 zsidó tulajdonú boltot bezártak, s a polgármester a bezárt boltok árukészletének leltározásával a helyi Baross Szövetség képviselőit bízta meg. Április 19-én 11 ítélet született sárga csillag nem viselése miatt, 30300 pengő közötti pénzbüntetések, többek között Alföldi Béla és Preszler József ügyvédek ellen; utóbbit tiltott rádióhallgatás miatt 150 pengő büntetésre is ítélték.

Az Egri járáshoz tartozó községekben 1941-ben zsidók az alábbiak szerint éltek (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma az 1941. évi népszámlálás adatai szerint):

  • *Besenyőtelek (5; 3650),
  • *Dormánd (12; 1419),
  • *Egercsehi (13; 1560),
  • Feldebrő (6; 1963),
  • Felnémet (17; 2483),
  • Felsőtárkány (3; 2453),
  • *Füzesabony (170; 6133),
  • *Kál (113; 4749),
  • *Kápolna (8; 1767),
  • *Kerecsend (1; 1846),
  • *Mezőtárkány (43; 2997),
  • Mikófalva (3; 1098),
  • *Szúcs (3; 513) és
  • *Verpelét (90; 4193).

Egerben a gettó kijelölését ötfős bizottság végezte. Tagjai: Hedry Lőrinc megyei főispán, Szabó Gyula alispán, Polgáry Pál főszolgabíró, Zsákay József rendőrkapitány, Kálnoky István polgármester voltak, akik a gettó ellenőrzését végeztették. Kálnoky polgármester nyugdíjaztatását kérte, május 27-én jelölték ki utódjául Pál Endrét. A zsidó ügyek előadója a városházán Papp István városi tanácsos volt.

A gettóba való beköltöztetés 1944. május 15-én fejeződött be. Az 1620 zsidó lakost három helyre költöztették össze. Eredetileg nagyobb területet, a Gólya utca, a Káptalan utca Eger patakon túli, az Incze pápa térig terjedő részét, az Újvilág utca, a Vadász utca, a Szúnyog köz, a Dobó tér, a Harangöntő, a Mecset, a Torony és az Uszoda utca közötti részt jelölték ki, majd néhány nap múlva kisebb területet, néhány házat kivonva az eredetileg kijelöltekből. Egy-egy lakásba négyöt családot zsúfoltak. Külön házban, a Herczegféle fatelepen gyűjtötték össze a kikeresztelkedett, illetve vegyes házasságban élő zsidókat, összesen 1618 embert, vezetőjüknek Sarló Alfrédot jelölték ki. A gettó köré két méter magas deszkakerítést húztak, a házak utcára néző ablakait be kellett meszelni, az ablakokat beszögezték.

A zsidó tanács tagjai: Polátsik Jenő nagykereskedő, Lőw Béla bankigazgató, Balázs Jenő, Kunovits Jenő, Frank Mór, Braun Ignác, Grosz József, és Fischer József ügyvéd voltak. A hangulatra jellemző, hogy május 15-én az egri zsidó temetőben kiástak három sírt, mivel az egyik feljelentés alapján ott is elrejtett értékeket sejtettek. (Nem találtak semmit.) A gettóban többször is végeztek motozást, az elsőt május 23-án, a pénzügy-igazgatóság vezetésével. A motozás végrehajtására és a felügyeletre a személyeket az igazgatóság vezetője, Hodonszki Géza és a polgármester jelölte ki. Az elkobzott tárgyakat és pénzt jegyzőkönyvezték, e célra külön bizottságot alakítottak, az értékeket a Minoriták épületébe vitték. A motozás ideje alatt a gettó összes lakosának, a betegeknek és az öregeknek, többek között a 94 éves rabbinak is egész nap a gettó udvarán kellett állnia. Szerencsés Pál rendőrnyomozó különös buzgóságot tanúsított a motozás alatt. A Gestapónak a gettóban több embere volt, akik az elrejtett értékeket próbálták kiszimatolni. Horváth Kálmán százados az egri gettóból május végén mintegy kétszáz embert sorozott be a korhatár alatti, illetve feletti korosztályokból. Horváth Kálmán odaérkezése előtt a gettóból 200 fiatalt gyalogmenetben áttereltek a kerecsendi téglagyárba, ahol a terület előkészítését kellett elvégezniük, így ők a munkaszolgálatba való besorolás mentő lehetőségéből kiestek. A fiatalokat éjszakára a csendőrök a kemencékbe zárták.

Június 7-én, egy nappal a kerecsendi gyűjtőtáborba való elhurcolás előtt újabb megalázó motozást kellett a gettó lakóinak végigszenvedniük. E célból a miskolci csendőrkerületből három nyomozó szállt ki, Simon csendőr százados felügyeletével. A gazdag férfiakat megkínozták, a nőket – köztük egy szülésen nemsokkal korábban átesett asszonyt – és a szűz lányokat is szülésznőkkel motoztatták meg, testi és lelki sérüléseket okozva. A testi motozás során semmiféle értéket nem találtak.

Június 8-án az elgyötört embereket gyalog a 16 km-re lévő kerecsendi téglagyárba terelték át, ahol az esőben fedél nélkül voltak, s ahol kemencelyukakba zsúfolva töltöttek el négy napot. A gettó bejáratánál Papp csendőr főhadnagy bitófát állíttatott fel, fenyegetésképpen. A csendőrök a kerecsendi erdőben több embert agyonlőttek. Innen a tíz kilométerre lévő maklári vasútállomásra kellett gyalogmenetben menniük, Schreiber Simont, az ortodox hitközség 94 éves, nagy tekintélyű, tudós főrabbiját, aki 64 éven át dolgozott Egerben, és ekkor már járni sem tudott, hívei és családtagjai hordozható karosszékben vitték a kerecsendi országúton.

Június 9-én a Gestapo egy százados vezetésével az egri kórházakból is elszállította az ott fekvő súlyos betegeket bevagonírozásra a maklári vasútállomásra. Közöttük fertőző beteg kisgyermeket, műtét előtt álló betegeket, illetve a Császár nevű egercsehi orvost és családját, akik öngyilkosságot kíséreltek meg. A németek vitték el a külön gettó keresztény vallású lakóit is. Az egri kórházakban egyetlen zsidó beteg maradt. A 86 éves, magatehetetlen nő októberben bombatámadás következtében halt meg.

Az Auschwitzba deportált 1620 személy közül csak nagyon kevesen tértek vissza. A munkaszolgálatra bevonult férfiak közül számosan Oroszországban elpusztultak a keretlegények kínzásai következtében és az 1943-as téli visszavonulás alatt, majd később sokukkal a tífusz végzett. Közülük aránylag mégis többen menekültek meg. A bujkálók közül nem egyet a nyilasok végeztek ki, Róth János és Klinger Erzsébet Egerben bujkáltak, de feljelentették és letartóztatták őket. Június 30-án két lányt és egy fiút fogtak el hamis iratokkal, július 12-én Boros Pálnét tartóztatták le, valamennyiüket Miskolcra vitték, majd deportálták őket.

1944. október 15-én Herkey Kőnig József őrnagy összehívta a tisztikart Egerben, és kiadta a parancsot: „minden szökevényt el kell fogni és fel kell koncolni!” Útellenőrző különítményeket állítottak fel Polgáry Pál főhadnagy, Szántay Imre zászlós, Adamecz István hadapród őrmester és Horváth Ferenc törzsőrmester vezetésével. Az elfogott katonákat, munkaszolgálatosokat a kerecsendi községházára vitték, ahol megverték és kifosztották őket.

Dr. Székely Endre orvost és családját nem hurcolták el a többi egri zsidóval, mivel ő az első világháborús katonai szolgálata alatt megvakult, és a fennálló rendelkezések szerint őt és családját is mentesség illette meg. A nyilas hatalomátvétel után, 1944 októberében a családot először az egri ügyészségi fogházba hurcolták, majd átadták a füzesabonyi csendőrparancsnokságnak. Dr. Kun András megszökött a munkaszolgálatból, saját egri szanatóriumában szeretett volna elrejtőzni, de felismerték, feljelentették, és a Székely családdal és a többi elfogott szökött munkaszolgálatossal együtt vitték el. A kerecsendi erdőben megásatták velük a saját sírjukat, majd tarkólövéssel végeztek velük. Arcra borulva, szétroncsolt koponyával, elevenen összetört tagokkal feküdtek a saját maguk által megásott sírban.

Már a Székely család kivégzése után, november 4-én közölte az egyetlen megjelenő megyei újság, az Eger a Magyar Távirati Iroda (MTI) által kiadott hírt: az arany és a két ezüst első világháborús kitüntetéssel rendelkező, illetve 75 százalékban hadirokkant veteránokat és családjukat is védettség illette meg, még a nyilas kormány szerint is. Ám mindez abban az időben, amikor a legszélsőségesebb indulatok szabadultak el, már nem számított. A kivégzésre a parancsot a közben katonának bevonult Polgáry Pál, az egri járás korábbi szolgabírója adta, aki ezzel a tettével addigi tevékenységére tette fel a koronát. November 9-én a munkaszolgálatból megszökött Steiner Imrét az egri rendőrség fogdájából a nyilasházba hurcolták, és ott agyonverték. Braun Gyulát a bevonuló oroszok a Kossuth tér egyik fájára felakasztva találták meg. A nyakában tábla volt: „Így jár minden szökött zsidó” felirattal. A kivégzetteket 1945. március 19-én exhumálták, majd az egri zsidó temetőben méltó szertartás keretében eltemették. Kerecsenden, az erdőben, illetve a dögtemetőben összesen 24 holttestet találtak.

Mégis voltak olyanok, elsősorban munkaszolgálatosok, akik miután a frontról megszöktek, találtak olyan embereket, akik életük kockáztatásával eredményesen bújtatták őket. Lénárd Sándort özvegy Baloghné és Debreceni László asztalosmester Rózsa utcai házukban rejtették el. Preszler Gyula néhány társával együtt szökött meg a munkaszolgálatból. A Putnok felől Egerbe tartó vonaton megkértek egy katonát, hogy adja ki magát a kísérőjüknek. A várállomáson leszálltak, és a vécsei völgyön kifelé menekültek. A katona később feljelentette őket, de a szökevényeknek a hajtóvadászat ellenére sikerült elrejtőzniük.

Több forrás is tudósít a Heves és a Borsod megyei zsidó értelmiségiek, orvosok, mérnökök munkaszolgálatos századának tragédiájáról. 1944. október 16-án a század a dunántúli Pusztavámon állomásozott, amikor a községbe SS-alakulatok és volksbundisták vonultak be. A falu népének szeme láttára 217 embert végeztek ki, köztük egri orvosokat, gyógyszerészeket, így dr. Sándor Imrét, dr. Szabó Jenőt, dr. Grósz Györgyöt, dr. Engländer Imrét, dr. Gyárfás Jánost, dr. Lengyel Zoltánt, Pánczél Györgyöt, valamint Vértes Endre, Vona Imre, Sárkány Endre és Fischer Miklós mérnököket.

A deportált gyerekek közül egy sem maradt életben, az ő emlékükre 1946-ban a zsidó iskola udvarán emlékművet avattak. A munkaszolgálatot túlélők a status quo ante hitközséget és intézményeit újjászervezték. Életben maradt az idős Schreiber Simon unokája, Schreiber Jochanan is, akit rabbinak választottak meg, s aki 1945–1949 között szolgálta a közösséget. 1949-ben már csak 294 fő alkotta az egri status quo ante hitközséget, amelynek elnöke Kraj Lajos volt. 1950-ben Schreiber rabbi alijázott, és Jeruzsálemben Jesivat Erlau néven jesivát alapított.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 536-563, Szegő Ágnes

Bejelentkező űrlap

>> Címlap Elveszett Közösségek VÁROSOK és vm. összesen EGER